Demi Lovato


Demetria Devonne Lovato, becenevén Demi 1992.08.20.-án született Új-Mexikóban, viszont Dallasban nevelkedett. Édesapja Patrick Lovato (mérnök és zenész), és édesanyja Dianna Lee Hart (egykor táncos és countryénekesnő) 1994-ben elváltak. Deminek 3 testvére van, egy huga Medison De La Garza, és két nővére Dallas Lovato, és Amber, akiről még csak később szerzett tudomást. Színészi karrierje 7 évesen kezdődött a Barney & Friends-ben. Vendégszerepelt a Prison Break, Splits End, valamint, a Just Jordan című sorozatokban. 2007 januárjában megkapta Charlotte szerepét a Disney egyik sorozatában, As The Bell Rings-ben. Majd 2008 júniusában főszerepet kapott a Camp Rock című filmben, mint Rosie Montoya, ami meghozta számára a sikert. Ezután 2009-ben a Sonny with a Chance sorozatban kapott főszerepett, majd 2010-ben pedig a Camp Rock második részét mutatták be. További információt a Demi menüpontban találsz.

 

ALAPVETŐ INFORMÁCIÓK

Az alapvető információkban megismerheted a gyönyörű énekesnő pályafutását, filmes szerepeit, családját és sok más fontos dolgot.

01. Életrajz
02. Karrier akkor és most
03. Lovato család
04. Évről évre képekben
05. Díjak, amiket megnyert
06. Turnék
07. Autogramm cím
08. Személyes küzdelmek

ÉRDEKESSÉGEK

Ha kíváncsi vagy a Demivel kapcsolatos legérdekesebb tényekre, információkra, akkor az a legjobb, ha itt böngészel.

01. Kutyusok
02. Tetoválások
03. Horoszkóp
04. Without makeup
05. Rajz botrány
06. Neve eredete
07. Luke Rockhold
08. Baleset
09. Autót kapott
10. Lánykérés
11. Szemüveg

STÍLUS

Demi egy igazi egyéniség, egy példakép, sajátos stílussal, saját ruha kollekcióval, sminktermékekkel, ezeket is fedezheted fel.

01. Devonne by Demi
02. Hajviseletek
03. Támogatások

HIVATALOS ELÉRHETŐSÉGEK

Ha már minden tartalmat és modult végig böngésztél, és még kedvet kaptál körbe nézni az énekesnő legújabb posztjai közt, akkor itt mindent megtalálsz! 

01. Facebook
02. Instagram
03. Twitter
04. Hivatalos oldala
05. Tumblr
06. Wikipédia
07. Youtube
08. Snapchat: theddlovato

 

 


Sztárok/Bulvár: Tudj meg friss pletykákat, híreket. Katt!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Xtina Hungary - Minden, ami Christina Aguilera!    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** Nyereményjátékok *** Kereseti lehetõség *** Vásárolj kedvezményesen AVON termékeket!    *****    Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj! *** Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj!    *****    Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár     *****    FRPG ● FANTASY SZEREPJÁTÉK ●「ΒΛSMΛIW」 ● FANTASY SZEREPJÁTÉK ● EGY SZIGET + 24 MÁGUS ● FANTASY SZEREPJÁT&Eacut    *****    Itt megtalálhatod a legfrissebb híreket, cikkeket, képeket a Golden Globe- és Oscar-díjas színésznõrõl! Katt!    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** AVON termékek *** Kereseti lehetõség *** Értékesítõ kollégákat keresek *** sminkek    *****    Esküvõi meghívók! Mindegyik kézzel készült, egyedi. Gyere, nézd meg az oldalamat.    *****    A legfrissebb Anime hírek , mindennap anime ajánló , mondocon képek , és hírek. Csatlakozz közösségünkhöz!    *****    Rendelj bármilyen asztrológiai elemzést,júniusban Te mondod meg,hogy mennyit szeretnél érte fizetni!Várlak az oldalamon!    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    NÁLAM NINCSENNEK AKCIÓK, MINDEN ASZTROLÓGIAI ELEMZÉS "BECSÜLET KASSZÁS", A KONZULTÁCIÓ ÉS OKTATÁS INGYENES.    *****    **** Nokedli-lapja****Családi magazin****18-98 éves korosztály mindent megtalál itt, játékoktól a hírekig*****    *****    KÜLÖNLEGES AKCIÓ A CSILLAGJÖVÕ OLDALON JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A HOROSZKÓP MEGRENDELÉSEID ÁRA!    *****    Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)    *****    KÜLÖNLEGES CSILLAGJÖVÕ AKCIÓ JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A SZÜLETÉSI HOROSZKÓP! VÁRLAK!RENDELD MEG MOST!